Arany János: Ágnes asszony

Feleletemben Arany János balladáinak egy-két jellegzetességét szeretném bemutatni, ezek illusztrálásául elemezni fogok egy balladát. Az Ágnes asszonyra esett a választásom.

Feleletemet tehát a következőképpen terveztem: először adok egy bevezetést a ballada műfajáról, utána szűkítem a témát az Arany-balladákra. Itt már megemlítem azokat a fontos vonásokat, amikre aztán az Ágnes asszony elemzésekor visszatérek. Az elemzésben kitérek a szerkezet és a lélekábrázolás legfontosabb vonásaira. Befejezésképpen más művekre is utalok.

A balladáról szólnék tehát egy pár szót.

A ballada olyan műfaj, ami mindhárom műnemből tartalmaz bizonyos elemeket, tehát a ballada kevert műfaj. Arany János kortársa, az irodalomtudós és kritikus Greguss Ágost szellemesen úgy határozta meg a balladát, hogy az „tragédia dalban elbeszélve”. Tragédia, mert a ballada története általában tragikus kimenetelű, és ráadásul helyenként párbeszédeket és monológokat is tartalmazhat, ezek pedig a dráma műnemére jellemzők. „Dalban” van elbeszélve, tehát a formája verses, rímel, refrénje van, és nagyon jellemzőek a költői képek és alakzatok - de a formán túl időnként jellemző a balladára az érzelmek ereje, jelentősége is, hiszen a történeteknél gyakran fontosabb az, ami a szereplők lelkében zajlik, illetve maga az előadásmód. A műfaj lényeges vonása, hogy az embereket kiélezett lelkiállapotban, lélektani szituációkban ábrázolja, gyakran a megzavart emberi lélek magatartását mutatja be. Mivel jellemző a balladára a kihagyásosság, a homály, az olvasó gyakran előbb érzi meg a történteket, mintsem megértené. Mindez ugyancsak líraivá teszi a műfajt, hiszen a líra műneme az, amelyik a leginkább az érzelmekre, benyomásokra, a belső folyamatokra összpontosít. Végül a Greguss-féle meghatározás harmadik szava az „elbeszélve”: ez magától értetődik: a ballada alapvetően epikus műfaj, hiszen egy történetet beszél el. Eposzi tartalom ezenkívül még a balladákra jellemző végzetszerűség – ezt Arany, aki tudományos érdeklődéssel is fordult a ballada műfaja felé, kiemeli, mint egy nagyon fontos jellegzetességet.

Abból, amit eddig elmondtam, már az is világosan kitűnhet, hogy a ballada kedvelt műfaja a romantikának. A népballadát a romantika fedezi fel, amikor a népköltészet felé fordul, nálunk is, másutt is Európában. Arany maga is tanulmányozta nemcsak a magyar, hanem a skót népballadákat is. A romantika korában, a XIX. században amúgy is kedveltek voltak a kevert műfajok, a romantika kedveli a tragikumot, a lélektani megközelítést, a homályos, titokzatos előadásmódot – tehát mindazt, ami a balladára jellemző.

Aranynak több balladakorszaka volt, hiszen nagyon kedvelte ezt a műfajt. Az egyik legjelentősebb az úgynevezett nagykőrösi balladakorszak.

Arany 1851-től 1860-ig élt Nagykőrösön, ahol a református gimnáziumban tanított magyart és latint. Már korábban is írt balladákat, de ekkor születtek az első jelentősek, mint pl. A walesi bárdok, a Szondi két apródja, a Mátyás anyja vagy az általam választott Ágnes asszony. Később, élete vége felé ismét a ballada felé fordul, ekkor, 1877-ben keletkeznek az Őszikék balladái.

A nagykőrösi balladák legtöbbje történelmi tárgyú, de van köztük népi témájú is, mint pl. Ágnes asszony. Jellemző bennük általában az erőteljes lélektani vonulat, ez alatt azt értem, hogy a hős lelki folyamatait, belső történéseit részletesen és érzékletesen ábrázolja Arany. Több balladában előbukkan a megőrülés motívuma, de talán az Ágnes asszony ábrázolja a leghitelesebben.

Akkor most közelebbről is megvizsgálnám az Ágnes asszony c. balladát.

Ez, ahogy már említettem, egy népi tárgyú, ballada. A nagykőrösi korszakban keletkezett, mégpedig 1853-ban. Ekkorra Arany már tanulmányozta a népballadák hagyományait, az erdélyi székely népballadákat, melyekből a kihagyásos és a párbeszédes szerkezetet vette át, de ugyanígy az angol és német nép- és műballadákat, melyekből a titokzatos, félelmetes hangulatot. Az Ágnes asszony baljóslatú refrénje pl. megalapozza ezt a hangulatot.

A legszembetűnőbb jellegzetessége a műnek a lélektani ábrázolás. Arany nagy hangsúlyt fektet a lelki történések érzékeltetésére. Amikor később, 1861-ben egy recenzióban a ballada műfaját jellemzi, meg is állapítja, hogy a ballada az időből, a helyből, a körülményekből csak annyit mutat be, amennyi a belső világ ábrázolásához okvetlenül szükséges.

Mi is tehát az okvetlenül szükséges hely, idő és körülmény?

A legfontosabb helyszín a patak. Ezt a helyszínt látjuk a kezdőképben, s ide tér vissza Ágnes, miután a börtöncellában, majd a bírák előtt láttuk.

A helyszín alapján 3, esetleg 4 szerkezeti egységre bonthatjuk a balladát aszerint, hogy külön résznek tekintjük-e a börtönben lezajló időt, ill. a tárgyalást. Akár így, akár úgy tekintjük, a záró kép, melyben Ágnest újra a falujában, a pataknál látjuk, visszatérést jelent. Az első versszak így szól

Ágnes asszony a patakban
Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.

Ó, irgalom atyja, ne hagyj el – zárul a baljóslatú refrénnel, ami visszatér majd minden versszakban.
Ennek a versszaknak egy variánsa tér vissza később, azt követően, hogy a bírák eleresztik a bűnös Ágnest (a 20. versszakban), a különbség itt csak a „tiszta” lepel a „véres” helyett, hiszen Ágnest a bűntudat könnyei megtisztítják.

S Ágnes asszony a patakban
Lepedőjét újra mossa;
Fehér leplét, tiszta leplét…
Itt, ahol Ágnes visszakerül a falujába, véget is érhetne a ballada: mivel Ágnes a bűntudat miatt megbolondult, nincs szükség arra, hogy börtönbe zárják, a büntetését így is elnyerte. Arany azonban a visszatérést, a keretes szerkezetet körkörössé tágítja. Az utolsó kép, ahogy Ágnes a patakban mos, 7 versszakon keresztül tart, amíg az utolsó versszakban egy harmadik ismétlés le nem zárja a művet:

S Ágnes asszony a patakban
Régi rongyát mossa, mossa…
Ebben az utolsó 7 versszakban egyre tágul az idő: először csak egész nap („virradattól késő estig”), aztán éjszakánként is („holdvilágos éjjelenkint”), majd minden évszakban, minden évben („évrül évre, télen, nyáron”), míg Ágnes meg nem öregszik („Őszbe fordul a zilált haj”) Ágnes büntetése tehát örökké tart, míg csak él, bűne alól soha nem nyer feloldozást. Ha megvizsgáljuk a szerkezetet, azt látjuk, hogy Arany ezzel a különleges körkörös szerkezettel, az elnyújtott, állandóan ismétlődő és a végtelenbe nyúló zárlattal a ballada lényegi mondanivalóját szolgálta: azt a végzetszerűséget hangsúlyozza a mű cselekménye és felépítése egyaránt, amit a görög epika világából Arany a balladáiban kifejezésre akart juttatni. Ágnes tulajdonképpen minden bűnössége ellenére megérdemli az együttérzésünket, nemcsak azért, mert megőrüléssel fizetett a bűnéért, hanem mert valamiféle módon Arany tisztának láttatja őt, ilyen módon tehát ami történt, az Ágnesnek a sorsa, olyasmi, amit nem kerülhetett el.

Amikor pl. a bírák előtt sírva fakadó Ágnest jeleníti meg Arany, gyönyörű metaforákkal rajzolja Ágnes könnyeit: liliomról pergő harmat, hulló vízgyöngy hattyú tollán”. A víz, a harmat, a liliom és a hattyú fehérsége tisztaságra, ártatlanságra utal, pedig az olvasó pontosan tudja, hogy Ágnes közrejátszott abban, hogy a szeretője megölje a férjét. Az olvasó tehát megbocsát Ágnesnek, akinek a sorsa végzetszerű, a bűnhődése pedig örökké tart.

Örökké tart, hiszen megőrül, és élete végéig mosni fogja „véres leplét”. A büntetést nyilvánvalóan nem a bírák szabták ki Ágnesre, hanem Isten, hiszen a bírák szabadon engedik.

Arany a megőrülés folyamatát nagyon gondosan építi fel a műben.

Amikor a bírák a döntésüket meghozzák, már látjuk, hogy Ágnes megőrült, de ez az őrület a balladában fokról fokra, alig észrevehetően bomlik ki, Arany nagyon gondosan adagolja, fokonként gyarapítja az őrület jeleit. Ha többször is elolvassuk a balladát, felfigyelhetünk olyan részletekre, amelyek már az őrültségnek, de legalábbis a zavartságnak a jelei. A bírákat megelőző jelenetben, mielőtt Ágnes a terembe lép, Ágnes megsimítja haját, „nehogy azt higgyék, megbomlott”. Arany dőlt betűkkel hívja fel a figyelmet a megbomlott szó metaforikus jelentésére. De már előtte, a börtönben is: rémeket lát. („rémek tánca van körüle”). És akár a bűntényt követő nyitó jelenetben is felfedezhetünk furcsaságot, amikor Ágnes a mosnivalójára hivatkozva nem akar a börtönbe menni. A történet csúcspontja és a lélektani megtisztulás is egyértelműen a bírák előtti jelenet, a sírás, amit Arany a szépség és tisztaság metaforáival emel ki.

Feleletemben megpróbáltam néhány mozzanatot kiemelni az Ágnes asszonyból. Láttuk, hogy valóban nem az eseményeken, hanem a lélektani folyamaton és az előadásmódon van a hangsúly, az események elbeszélése kihagyásos, és valóban ott van az eposzi végzetszerűség. Arany más balladáiban is találkozhatunk ezekkel az elemekkel, látunk példát a végzetszerűségre a Vörös Rébékben, a megőrülés motívumára, a zaklatott lelkiállapot ábrázolására a Walesi bárdokban, az V. Lászlóban vagy a Tetemre hívásban.

INNEN TÖLTHETED LE EZT A FELELETET WORDBEN